2005 elején kedves, örökifjú barátném szólt, hogy szeretne elvinni valahová, kiváncsi a reakciómra. Az őrmezei lakótelep postaépületének "túlsó felén" kávéház nyílt. Az én kis zenész-lelkem persze azonnal megdobbant, mert ilyen kép fogadott:
Az üzletvezető hölggyel beszélgetve megtudtam, hogy férje hangszerkészítő, együtt álmodták meg ezt a helyet ilyennek. Örök hála kedves Judit, hogy elvittél ebbe az álomvilágba: a Muzsikus Kávéházba.
Akkor már két éve magam is őrmezei lakos voltam - így pillanatok alatt törzshelyemmé vált a hely. A tulajdonosok által szervezett, két-három havonta megtartott koncerteken (Semmelweis Vonósnégyes, Várnagy Vonósnégyes, Lant-est, Hegedű-bemutató és egy érdekes beszélgető-muzsikáló est: "Miért nincs női Beethoven?" címmel) zenész-barátaimmal abszolút törzsvendégekké váltunk: a bőr ülőgarnitúra a sarokban, a finom - nekünk hozatott - borok a poharakban, a finom dallamok a térben és a csodálatos "fényhangszerek" mind-mind arra vártak, hogy egyszerre rohanják le érzékszerveinket.A 2005-ös év őszére barátságom a tulajdonosokkal odáig vezetett, hogy az addigra beszerezett (elektromos) zongora mögé ültem, melynek egyenes következménye lett:
péntek esténként "bárzongoristaként" játszottam a magam (és talán mások) örömére.
2006 évben együttesem is "bejött a képbe". Teltházas koncertjeink - úgy gondolom - az Ezkávé zenekar legszebb napjai voltak. Közben természetesen más produkciók is megszólaltak a Muzsikusban: 2006 decemberében én is szerveztem egy Frankie Látó-Horváth Márk Duókoncertet, karácsonyi ajándékként a haveroknak.
Ezzel el is dölt a sorsom: 2007 januárjában Gyedre mentem és belevetettem magam a Muzsikus Világ építésébe, bár akkor még nem gondoltam, hogy egyszer így merem nevezni...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.