Mindjárt vége az évnek, egy éve épül a „Muzsikus Világ”.
Ha tényleg azt várom el ezektől a kis írásoktól, hogy a pillanatot rögzítsék, ideje írni is valamit. Például pillanatnyi gondolataimat erről az egészről.
Egy kis összegzés: közel száz koncertet szerveztem, több száz zenészt ismertem meg a magyar jazz-világból és a klasszikus muzsikusok közül. Talán páran meg is jegyezték a nevem, elrakták email-címem, telefonszámom.
Ha csak azért, mert úgy gondolják, lesz még koncert, amit én szervezek nekik, már eredményt értem el. Ugyanis ez a lényeg: elhiggyék végre a történetemet megismerő „érintettek”: komolyan gondolom, hosszútávra tervezek. A rengeteg megkeresés, ajánlat, demo-anyag azt mutatja, a zenészek már tudják ezt.
(Legyen konkrétum is az emlékeimnek: N. éppen ma írt nekem: köszönettel elfogadja a tiszteletbeli tagságra a felkérésemet, egyben jelzi, úgy projektjét hol tudom meghallgatni, remélve, hogy egyszer a Muzsikusban is bemutathatja. Én már tudom: 2008-ban lesz helye ennek is)
(Legyen konkrétum is az emlékeimnek: N. éppen ma írt nekem: köszönettel elfogadja a tiszteletbeli tagságra a felkérésemet, egyben jelzi, úgy projektjét hol tudom meghallgatni, remélve, hogy egyszer a Muzsikusban is bemutathatja. Én már tudom: 2008-ban lesz helye ennek is)
A mellém álló barátok, a minden módon segítő cégvezetők közül egyre többen vállalhatónak látják a Muzsikus Világot: programajánlónkat leveleik mellékleteként, lemezünket karácsonyi ajándékként adják.
(1700 db CD ment karácsonyi ajándékként komoly cégektől, többen elküldték nekem a jókívánság mellé írt üzenetüket is, melyben leírták, miért a „Muzsikus Világa 2007” tehetségeit támogatták. Ezek a mondatok az én igazi karácsonyi ajándékaim!)
Egyre több beszélgetésen sikerül közös terveket szőnünk a kultúra régi harcosaival, jó látni, hány embernek a szemében lobban a tűz „ötletrohamaimat” hallva. És azt is látom, hányan felejtették el: ők is így kezdték (vagy nem így kezdték, de akkor meg mit keresnek itt?). Vagy csak féltenek?
Egyre több beszélgetésen sikerül közös terveket szőnünk a kultúra régi harcosaival, jó látni, hány embernek a szemében lobban a tűz „ötletrohamaimat” hallva. És azt is látom, hányan felejtették el: ők is így kezdték (vagy nem így kezdték, de akkor meg mit keresnek itt?). Vagy csak féltenek?
Sok tapasztalatot gyűjtöttem, nézzünk párat:
- barátok nélkül nem megy: az igazi segítség nem a pénz, hanem az „éppen akkor jött segítség”. És ezt csak az tudta, aki barátként látta az eseményeket, olvasott a szememben: most tényleg gond van. És segített. Köszönöm.
- barátok nélkül nem megy: az igazi segítség nem a pénz, hanem az „éppen akkor jött segítség”. És ezt csak az tudta, aki barátként látta az eseményeket, olvasott a szememben: most tényleg gond van. És segített. Köszönöm.
- magamban kellett hinnem, amikor még mindenki értetlenül nézett: mit is akarok? Nyugodtan kimondom: büszke vagyok a programfüzet minőségi változtatására, az új helyszínek „bevállalására”, a lemez kiadására. Ezek az én döntéseim voltak, amitől sokan féltettek és értetlenkedtek. Ma már mindenki számára világos: ezek nélkül már nem működne a Muzsikus Kávéház koncertsorozata (legalábbis én nem tudnám finanszírozni), egyik a másik nélkül mit sem ért volna, ráadásul – most úgy gondolom – a jövőt is megalapozta.
- csoda nélkül nem megy: hihetetlen sok „véletlen” segített, amiről hosszan mesélhetnék, csak – rájöttem – bonyolult összefüggés-halmazok bogozásának tűnne: hívjuk hát csodának.
- háttér nélkül nem megy: család, aki tűr mindent; barát, aki elnézi „kihasználását” és eltűnéseimet, ismeretlen segítők, akik önzetlenül terelnek jó irányba és még ki tudja milyen segítségeket adtak.
- és még mennyi minden jut eszembe, csak nem tudom az előző kategóriákba beleférnek-e, s ha igen, melyikbe?
- és még mennyi minden jut eszembe, csak nem tudom az előző kategóriákba beleférnek-e, s ha igen, melyikbe?
A jövő: az utóbbi napokban talán már túl sokat is foglalkozom ezzel. (Mi van, itt az évvégi-éveleji fogadalmak ideje?) Látok több irányt, de tudom mindegyiket már nem lehet egyedül csinálni. (egyedül? hiszen mindig is sokan csináltuk, Szerénység – mondta Bástya elvtárs) Újabb kávéházakat keressek szerte az országban, fesztiválokat szervezzek, a ”média-vonalat” erősítsem, váljak „nemzetközivé”, más művészeti ágakat is bevonjak, produkciós irodaként pénzt keressek, producerként csináljam meg valakik szerencséjét? Persze, ez így együtt lenne igazán jó. De erre mindenki azt mondja, mint nyár elején: reménytelen álmodozó.
Azért én leírtam: ha valami mégis megvalósul, ne mondhassa senki: ezt te sem gondolhattad…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Fuchs Kriszta 2008.01.05. 15:00:48