Picksi

Ha koncertet szervezel, tudnod kell: közönség nélkül mit sem ér az egész.

Okolhatod a várost - tényleg borzalmas a közlekedés; az időjárást - ha meleg van nem jön be, ha hideg van el sem indul otthonról a vendég; a reklám hiányát - mindent lehet még jobban hirdetni, bár tízezres "találati" tömegből miért nem jön senki? ki tudja...
Lehet, hogy rossz helyen vagy, lehet; hogy nem elég izgalmas a program (szeretnéd a hip-hopot vagy a mulatóst, nem főne a fejed!); lehet hogy sose jössz rá, mi a gond...

Aztán amikor kétségbe estél, megjönnek az első teltházas estek - ki gondolta volna, hogy egy "amatörcsapatnál" jönnek először a pótszék-problémák? - befutnak az asztalfoglalások és a baráti telefonok (Ugye lesz helyünk?) és szép lassan elhiszed: működik.

És meghírdeted a "nagy sztárt", és aggódsz: "a szomszéd utcáig állnak majd az emberek", aztán az erős félháznál több ember mégsem jön össze...

A létszám-hullámvasutat - így nyolcvan menet után - megszokja az ember. Néha persze összeszorul a gyomra, néha kiszállna, de az emelkedés mámora miatt újra "befizet egy körre".  

Először nyomozod, miért nem jött, aki veled lelkesedett, miért nincs itt, aki támogatta, hol van a fiatal tehetség tanára, barátja, családja, kedvese, a híres művész rajongótábora?

Aztán rájössz: az a fontos, aki eljött.

De jó hallani, hogy azért van itt, mert mesélték nekik: a Muzsikusban jó hangulatú koncertek vannak.
Látta a honlapunkat és kiváncsivá tettük. Jó hallani, hogy ez lesz az új törzshelye, ide mindig szívesen jön vissza. (Aztán, hogy miért nem látom többször, azon nem szabad gondolkodni, bár szükséges)

Gyakran megjelennek vendégek, akik nem a koncertre érkeznek, csak "beülnek". Általában megértik, ma nem az ő hangjuk a fontos, sokszor a leglelkesebb hallgatók. De jó, hogy a programfüzetet magukkal viszik és pár hét múlva felbukkannak barátaikkal!
 
Viszont ijesztő, hogy a fiatalok egy részét a legkomolyabb művészeti produkciók sem érintik meg: az Ave Maria dallamát síró hegedű mellett "elvonulva" kicsattogni WC-re, egy jazz-ballada utolsó hangjainak csendes kicsengésébe beleröhögni annyira természetes, hogy 6-8 fős asztaltársaságban nincs, aki azt mondja: bocs, ne!

A zenészek hozzáállása a közönséghez (főleg hiányához) izgalmas tanulmány.
A teltház az teltház: ha még figyelnek is, nincs nagyobb boldogság. De ki gondolta volna, hogy 8-10 ember elé odaállva "lehull a lepel": Ki a muzsikus, ki a dolgos iparos, ki a "meg nem értett, ezért vérigsértett művészúr". Nagyon jó hallani,amikor a kis létszámú, de lelkes közönségnek előadott produkciók világszinvonalúak, a "kockázatnélküliség" bátorsága sokszor egyedi, kisérletező (szerencsére kamerámmal rögzített) örök emlékeket varázsol.

Végül a törzsvendégekről pár szót. A bennfentesség jó dolog, aki egy előadót újra hall, vagy hasonló jellegű produkciókat hasonlíthat össze, olyan pluszt kap, ami hatványozott élményt ad: érdemes kipróbálni. Én már a nyolcvanadik hatványon vagyok...

Miért is írtam erről?
Az első mondatért...